Ez mindenkit érint: történelmi jelentőségű technológiát vizsgálnak a kiskorúak védelmében
Több kontinensen és szektorban is lavinát indíthat el a döntés.
Annyi már az internetbiztonsági probléma, hogy új hozzáférési modellre és új világhálóra lenne szükség.
Sem jövőkutatónak, sem jósnak nem kell lenni ahhoz, hogy kockázat nélkül előrejelezzük: 2016-ban és 2017-ben is akadnak majd komoly cyberbiztonsági problémák. A biztonsági hiányok, az internet sebezhetősége egyértelművé teszi, hogy az eddigieknél hatékonyabban kell lépni e trendek megfordítása érdekében.
Menny Barzilay a Tel-Aviv Egyetem kutatója Alternatív Globális Hálózatot (AGN), egy új koncepciót javasol lehetséges megoldásként. A kezelhetőbb, „világméretű vezeték nélküli hozzáférésen” alapuló hálózati kapcsolódási modell miatt az AGN folyamatosan, könnyen frissíthető és biztonságosabb lenne az általunk ismert internetnél. Operációs rendszerének és protokollkészletének a frissítését a hálózatszolgáltató végezné.
A támadás kezdeti lépéseinek elemzése után pillanatokon belül, pillanatok alatt lehetne hálózatszintű frissítést végezni. Ha működik, lényegesen kevesebb új biztonsági termékre lenne szükség.
Az AGN másik előnye a hálózat virtualizálása, ami fizikai összekapcsoltságuktól függetlenül teszi lehetővé bármilyen készülék-kombinációk észrevétlen hálózatba rendeződését. A kivitelezéshez és a hatékony működéshez meg kellene szüntetni a nagy kiterjedésű (WAN) és a helyi hálózatokat (LAN).
Az AGN harmadik előnye az alapbeállítás-szintű azonosítás, amellyel könnyebb azonosítani a felhasználót, és természetesen növeli a biztonságot is. Fejlett hálózati interfészkontroll-rendszert használnának hozzá, egyedi személyes kulcsokkal. Az új rendszer lehetővé tenné, hogy a szolgáltató már a hálózati hozzáférést is megelőző megoldásokat dolgozzon ki.